10. rész Csak egy nyerhet...

Fogalmam sincs mivel tudnám magamra vonni a figyelmüket. Ők ugyanis egy emelvényen ülnek, hogy teljesen rálássanak a kiválasztottakra. De, csak ha ők úgy akarják. Ha nem csapok zajt, vagy kiabálok akkor biztos, hogy nem fognak észrevenni, rám sem fognak hederíteni.
- Floresta Roth! - kiáltok fel nekik mire sokan felém kapják a tekintetüket. - Maguk hívtak! - emelem fel védekezően a kezem.
- Ön viszont habozott és nem jött be időben. - vágja rá cseppnyi gondolkozás után Darek Smith a főjátékmester. Persze, valami oknak kell lennie.
- Önök nem figyelnek normálisan a kiválasztottakra.  - vágok vissza.
- Örülök, hogy halálos betegségéből ilyen gyorsan felépült. - áll most már fel a székéből és sétál a korláthoz a játékmester. - De csak a nyelve pörög, és a félholtra veretés a specialitása. Ja igen és a styliszt kikészítése sem az utolsó szempont. Ha ezt összeadom idáig két pont. Tud ennél többet is?
Dühösen szikrázó szemmel meredek rá. Ó, hogy fordulna fel! És ő miben jeleskedik? Árulásban? Gyilkolásban? Ez neki hány pontot érhet? Tízet? Kilencet? Felkapok egy baltát, és bravúros könnyedséggel elhajítva, leszelem vele egy bábú fejét. Egy másikkal pedig épp szíven találom a következő bábút. Harmadszor felmászok egy kötélre, felrúgom magam a rúdra, amin a kötelek fel vannak akasztva. Olyan könnyen, mint egy balerina végig sétálok a rúdon majd a terem másik végén az utolsó kötélen játszi könnyedséggel lecsúszom. Végezetül a késekhez sétálok. Felveszek hármat és egyszerre elhajítom. Szinte egy pontban, pont középen a szív vonalában összpontosulnak. Darek Smith elégedetten szemlél. Én félig felhúzom a szemöldököm és küldök felé egy csábos mosolyt.
- Összegezzünk! - veszem fel az ő stílusát. - Maga elárulta a saját körzetét és szétbombáztatta. Ez megér nagyjából tíz pontot vagy tizenegyet. Én nem engedtem, hogy önként jelentkezzenek helyettem, csaknem agyonlövettem magam, feldobtam a szerelésem, hogy ne rajtam röhögjön mindenki, jah és kis híján agyonvertek. És maguknak is mutattam egyet s mást. Ez a maga mércéje szerint olyan nyolc pont lesz, de nagyobb az esély rá, hogy csak három.
- Távozhat Miss Roth! - mordul rám Darek Smith mire csak meghajolok és kisétálok a teremből.
Tuti lepontoznak, de nem nagyon izgatom magam miatta. Mikor felérek az emeletre kísérőnk már tűkön ülve várja a beszámolómat.
- Mennyire voltám szenvtelen? - nem is lepődök meg a kérdésén.
- Csak amennyire a szükség megkövetelte. - vetem oda egy vállrándítás kíséretében.
- Mi az ördögöt csináltál már megint? - emeli a plafonra a tekintetét. Lehuppanok a vele szemben lévő fotelbe és nagyjából elmesélem neki a teremben történteket.
- Hogy az ördögben maradtál fenn azon a rúdon? - úgy látszik nem annyira mérges, mert ha az lenne nem az akrobata mutatványaim miatt faggatózna.
- Egyensúly.- húzom el a számat. - De most komolyan, ez nagyjából közölte, hogy úgy is lepontoz mert összevertek az edzésen!
- Nem az edzés miatt akar lepontozni. - rázza a fejét a cicababa. - Tudod a stylisztod akit elküldtél melegebb éghajlatra...
- Nem én...- kezdeném de már félbe is szakít.
- Elküldtetek, vagy ha így tetszik átszabtátok a munkáját. - legyint mintha mindegy lenne. - Nos elég bizalmas viszonyt ápol a mi kedves főjáték mesterünkkel. Úgy, hogy ha lepontoznak neki köszönd. Másodsorban meg a szádnak. - csóválja a fejét. Erre mint egy villámcsapásra kivágódik az ajtó. Louis olyan dühösen vágódik le mellém, hogy azt hiszem repülünk pár métert fotelostul együtt.
- Ez közölte, hogy a béka segge alá viszi a pontjaimat. - mordul fel dühösen.
- Erre te? - emelem én is a plafonra a tekintetem.
- Belevágtam egy dárdát az emelvényükbe. - mordul fel ismét.
- Este pontozás után megbeszéljük. - fújtat egyet a cicababánk és eltipeg a lift felé.
- Nem is volt annyira dühös. Biztos beteg. - röhög fel Louis.
- Te vagy beteg! Ezek első adandó alkalommal lelőnek vagy felrobbantanak egy ilyen után!
- Ne aggódj drágám ennél jobban nem keseríthetik meg az életem.
- Olyan hülye vagy! - majd bevágtatok a szobámba és ott is maradok egészen addig amíg a kísérőnk nem szól ránk, hogy ideje lenne kimenni és megnézni a pontozást. Ugyanis ezt a TV közvetíti. Gondolom most fognak fogadni ránk és támogatói ajánlatokat tenni.
Körzetenként most előbb a fiúk utána a lányok kerülnek sorra. Nem lepődök meg mikor a hivatásosok szinte kivétel nélkül 7-8 pontot kapnak. Nem nagyon látszik meg a verekedés nyoma, mindössze annyiban, hogy nem maximális a pontszámuk. Nem igazán figyelek az ötödik és hatodik körzetre nagyon kevés a pontjuk ez feltűnik, de hogy konkrétan mennyi az nem jut el a tudatomig. Mikor elérkezik a mi körzetünk szinte már tűkön ülök. Louis 10 pontot kapott.
- Mi van? - pattanok fel.
- Mondtam, hogy csípik a harci szellemet. - vigyorog a körzettársam. De mikor megpillantom a saját 9 pontomat még nagyobb "mi van" hagyja el a számat. Majd ezt még fokozza a tény, hogy Erick és Melinda is 9 pontot kapott. A kapitóliumi babáknak ez épp elég volt, hogy kikapcsolja a TV-t.
- Nem hittem, hogy valaha ezt fogom mondani, de büszke vagyok rátok. - mintha könnyek csillognának a szemében. Bár szerintem csak megjátssza magát.- Lesz mivel dolgoznom az interjúk során.
- Milyen interjúk? - bőszül fel mellettem körzettársam.
- Amikor a műsor házigazdájával el kell beszélgetnetek kerek három percen keresztül. Hogy a nézők, a támogatók jobban megismerjék a személyiségeteket.
- Már bocsánat, de ha én kinyitom a szám akkor tudni fogják, hogy megvetem őket. - rázom a fejem és Louis is helyeslően bólogat.
- Nem a valódi személyiségetek kell. Kitalálunk nektek valami fedő storyt. Például Louis lesz a nőcsábász, te pedig a titokzatos.
- Ez nekem nem tetszik. - jelentem ki ellentmondást nem tűrő hangon.
- Pedig vagy benne vagy a játékban, vagy senki nem támogat! Holnap reggel kezdünk. És holnap este már interjú. Ja és kérlek titeket ne akarjátok átalakítani a styliszt által rátok adott ruhákat.
Kimegy a nappaliból mi pedig követjük hiszen mind ketten kimerültek vagyunk ne csak testileg, lelkileg is egyaránt.
Nem igazán nyugodt az álmom. Hiszen nem is tudom hány nap választ el az arénáig. Kettő, egy? Vagy netán az interjúk utáni pillanatban máris az aréna ismeretlen talaján találom magam. Ezerszer lejátszódik előttem a halálom. Minduntalan a hivatásosok a gyilkosok. Hajnali négykor már nem tudok tovább aludni. Kiülök az erkélyre és magamba szívom a hajnal kissé fagyos levegőjét. Lehet, hogy holnap ilyenkor már halott leszek. Ki fog megölni? A hivatásosok? A szövetségeseink? Netán Louis? Egyre csak azon kattog az agyam, amit Melinda mondott. Bejövök Louisnak. Ez biztosan hazugság. Szerintem, Louis simán megölne ha úgy jönne ki rá a lépés. Vagy még sem? Hiszen a viadalnak csak egy győztese lehet. Ezt az utóbbi pár napban el is felejtettem. Vajon mit gondoltak otthon mikor megláttak a nyitókocsin? Mit szóltak amikor megpillantották a pontjaimat? Biztosan reménykednek benne, hogy hazaérek. De én ezt kétlem. Amilyen szépen helybenhagytak nem rég. Bár ki tudja azóta sokat fejlődtem. De nem lennék képes embert ölni, ezt tisztán érzem továbbra is.
Olyannyira belemerülök a gondolataimba, hogy el is bóbiskolok. Pár óra múlva Louis ébreszt fel. Teljesen elgémberedtem a hajnali hideg levegőben.
- Gyorsan szed össze magad cica mert a mi drága Endóránk negyed óra múlva vár rád. Jah és érdeklődik, hogy magassarkúban is tudsz e egyensúlyozni? - első pillanatban nem is esik le mit mondott, majd mikor rájövök lekeverek neki egy pofont.
- Egy nem vagyok cica! Kettő vegyél vissza. Három jobban egyensúlyozok, mint azt el tudnád képzelni! -  szemem szikrákat szór.
- Gyakorold a jobb egyenesed. Még nem verted ki a fogam. - rázza meg a fejét, de keresi a jeges bödönt ami a gardrób melletti asztalon áll. Engem ne kezeljen senki úgy mint egy kis csitrit.
- Tűnj el a szobámból! - kiáltok rá igaz cseppet sem dühösen. Minden dühömet kiadtam abban a pofonban. Pár perc múlva követem Louist immár átöltözve egy laza melegítőbe. A kísérőnk már tűkön ülve várja, hogy elkezdhesse az órát, ami természetesen egész napba belenyúlik. Louisnak rajtam kell gyakorolnia a sármját ami kicsit irritáló. Megállapodtunk ugyanis, hogy ezt hanyagoljuk. Majd nekem olyan titokzatosan kell viselkednem amennyire csak tudok. Az én alakításom el megy egynek vagyis a cica babánk szerint. Elvileg a sejtelmes mosolygás igazán tökéletesre megy. Louis ugyanakkor tökéletes színész. Vagy nem is olyan nagy színész. A barbieink megkönyörül rajtunk a délután közepén azzal a felkiáltással, hogy pihenjünk mert a stylisztok hamarosan jönnek és felöltöztetnek minket. És melegen ajánlja nekem, hogy tudjak magassarkúban járni. Ugyanis annak a gyakorlására már nem volt időnk.
Dühösen fújtatva indulok el a szobám irányába. Utálom ezt a nőt. Néha kedves néha meg olyan mintha nem is tudom én mi lenne. Sajnos nem tudom becsapni az ajtómat mert Louis utánam jön és megfogja azt mielőtt csattanhatna.
- Elárulod miért viselkedsz ilyen szemét módon velem? - miről beszél ez? Mindössze csak kerülöm. Jó messziről, és néha pofán vágom, ha úgy viselkedik ahogy nem kéne.
- Egy ember győzhet Louis, ez nem tűnt még fel? - kissé elkeseredetten cseng a hangom.
- Igen Flo! És te leszel az...