6. rész Nyitó est

Valamilyen hallgatólagos megállapodást kötöttünk a vonaton. Nem megyünk egymás idegére, megpróbálunk viszonylag barátian viselkedni. És nem vágjuk el egymás torkát, minden apróság miatt. Én pedig megfogadtam, hogy nem fogok kiakadni minden adandó alkalommal, amikor Louis ráhajt minden olyan lányra, aki él és mozog. Feltéve, ha nem én vagyok az. Akkor gondolkozás nélkül pofon vágom.
Bár nem tudom miért hajtana rám. Nem vagyok túl sexi csaj. A hajamat szinte mindig erős coffba fogom, pedig anya szerint leengedve jobban állna. Gyakran veszek bővebb ruhákat, nem olyanokat mint Bella aki azért jobban ad a küllemére. Nem hiszem, hogy bárkinek is én lennék az ideál. Nem is bánom. Ha meghalok az Arénában legalább ilyesmiért nem kell izgulnom.
Amint megérkezünk a Kapitóliumba az előkészítő csapatra bíznak minket. Louis és én külön- külön kapunk egy csapatot és a stylisztunk sem azonos. De nem fogunk eltérő ruhát kapni. Mert az a fővárosiak ízlésének is túl sok lett volna. Titokban reméltem, hogy valami igazán figyelemfelkeltő ruhát kapunk. Nem akartam parádézni, de ha tényleg ezeken az embereken múlik az életem akkor jobb jó képet vágni a dolgokhoz. Aztán ugyanúgy megvethetem őket mint eddig. De talán megmenthetik az éltemet. Talán.
Az előkészítő csapat tagjai lemosnak, leszőrtelenítenek, és pár réteg bőrt is leszednek rólam. Legszívesebben visítanék. Nagyon fáj mindenem, kopasztott csirkének érzem magam. De, végül megkönyörülnek rajtam, és valami hűsítő permetet spriccelnek a bőrömre. Egy fokkal jobb, de még így is nagyon érzékeny.
- Nos, - jelenti ki az egyik, ultra magas sípoló hangon - már elég emberi vagy, hogy találkozz a stylisztoddal.
 - Maguk szerint, ha a kopasztott csirke emberi, akkor tévúton járnak. - nézek rájuk felvont szemöldökkel . Erre ők valamit sipognak, és kivonulnak a teremből. Nem sokkal később egy agyon plasztikázott nő lép be a helyiségbe. Aki mellesleg olyannyira szereti a sminket mint a kísérőnk. Első pillanatban azt hiszem ráborult a sminkes doboz.
- Te vagy a harcias, és utálatos lány a hetedikből. - jelenti ki bemutatkozás helyett.
- Maga megy egy kapitóliumi divatdiktátor, aki nem tudja, hogy mennyi az épp elég smink. -vágok vissza zsigerből.
- Remélem a fegyverrel is így bánsz, nem csak a nyelved csíp. - néz rám ugyanazzal az undorral, mint a kísérőnk, miután megakartam szökni.
- Mit akar? Rám ad valami nevetséges ruhát? - kérdezek vissza meg sem hallva az előbbi megjegyzést.
- A körzeteteket szimbolizáló ruhát. - feleli vörös arccal. Bár nem tudom eldönteni, hogy a smink teszi vagy tényleg vörös. - Amúgy a nevem Clois.
- Az én nevem Floresta. Kitalálom, favágók leszünk. - ezt még a leghülyébb ember is simán kitalálná.
- Pontosan! Az a lényeg, hogy felfigyeljenek rátok. Mi pontosan erre fogunk törekedni! - vigyorog mint egy kétéves. De mikor én megpillantom a végeredményt egy cseppnyi derű sincs bennem. A terepszínű nadrág tényleg elég feszes, akárcsak a való életben, a barna rövid ujjú ing azonban túl bő rám szinte csak úgy lóg rajtam. A sminkem viszont nagyon is tetszik. Kissé füstös szemet kölcsönöz nekem, de a sminkel édes keveset érek el. A hajamat felkontyolják aki ősi hiba. Vagy coff vagy leengedni, de a konty kifejezetten rosszul áll nekem.  Erre nem fognak felfigyelni. Vagy ha igen, akkor azzal égünk bele a köztudatba, hogy mi voltunk a legröhejesebbek. Még kapok egy baltát az összhatás kedvéért, ( ami mellesleg ki van élezve, ami szerintem őrültség) és ennyi a szerelésem. Legszívesebben felrobbannék, ahogy a stylisztom vezet az alagsorba, ahol elmondása szerint hintókon fogunk bevonulni a nagyközönség elé, az úgynevezett köröndre.
Mikor megpillantom Louist aki hasonlóan rosszul fest mint én csak félrehúzom a számat.
- Úgy látom, ezek nagyon komolyan veszik a "röhögtessük ki a kiválasztottakat" kategóriát. - mutat körbe a teremben. Mindenkin valami nevetséges gönc van, de azért rájövök ki melyik iparágat akarja szemléltetni. Semmi kreativitást nem látok a felhozatalban. Megakad a szemem a 8. körzet kiválasztottjain, szakadt ruhájuk és néhány varrás kezdemény rajta, egyből leesik a textíl ipar szimbóluma. Még sem néznek ki annyira rosszul mint mi.
- Most komolyan én ebben nem parádézok. - rázom meg a fejemet. Szerencsére a stylisztok és a barbie is eltűnt. Annyi utasítást adtak, hogy mosolyogjunk és integessünk, és ha megszólal a gond azonnal szálljunk fel a harci szekerekre. Ők a felvonulás után lejönnek értünk.
- Akkor vegyük a kezünkbe a dolgokat. - javasolja a körzettársam. Megforgatja a kezében a baltát, megszaggatja vele két oldalt rövid ujjú szintén barna ingét szemébe fésüli feketés haját kigombolja sz ing felső három gombját és a vállára veti a baltát. - Mit szólsz? - nem állhatom meg elnevetem magam.
- Ezért ki fognak nyírni! - mondom, de már a fejemben készen van az öltet mivel tudom feltupírozni a saját szerelésemet.
- Na és? - von vállat Louis. - Ennél halottabbak úgy sem lehetnénk. Gyerünk már Flo! Egy kis szabályszegés még nem ártott senkinek. - kacsint rám és kapok újfent abból az elragadó mosolyból amelyet csak a kameráknak tartogat.
- Te leszel a vesztem! - vihogok mint egy hülye tini. Ami valljuk be igaz is. Hozzávágom a baltát, amit ő elég ügyesen elkap. Kiengedem a hajamat, és féloldalra simítom. Anyu ezt mutatta egyszer. Így még jól is nézhetek ki. Kigombolom az ing alsó gombjait és megcsomózom az inget a mellem alatt a hasamat szabadon hagyva. Az ing ujját teljesen felgyűröm mintha épp lázas munkában lennék. Majd visszaveszem a baltámat és én is a vállamra kanyarítom. - Nos? Így már parádézhatok?
Louis arcán lévő döbbenetet le sem tudom írni. Tátva marad a szája, majd mikor észbe kap elfüttyenti magát.
- Vagány vagy kislány! Nem is! Inkább istennő! - önelégült mosoly ül ki az arcomra, mikor megszólal a gong, hogy ideje felszállni a szekerekre és előkészülni az indulásra. Felugrok Louis mellé a szekérre, mire ő a derekamra rakja a kezét.
- Nem beszéltük meg a határokat? - nézek rá kissé szúrós szemmel.
- Csak vigyázok, hogy le ne ess. - nyugtat meg egy kacsintás kíséretében. Sajnos nincs időm visszavágni, mert a szekerek elindulnak. És rájövök nem is annyira baj, hogy fog. A nagy lendülettől ugyanis simán levágódnék erről az izéről. A szekerünk száguld a lelátók között, ahol felfoghatatlan mennyiségű ember tömeg tolong és üvöltöznek. Nem értem mit. Nem hallok semmit tisztán. Annyi bizonyos, hogy az első körzet kiválasztottjai a favoritok számukra. Kiknek ruhája csillog a felfoghatatlan mennyiségű drágakőtől. Igaz minket is néha- néha megmutat a kamera. Nem vagyunk sem túl feltűnőek, sem túl röhejesek. Pont annyi az összhatás, amennyire szükségünk van. De van egy olyan érzésem, hogy nem lesznek megelégedve stylistjaink. Nem hiszem, hogy úgy képzelik a nyitó ünnepségi ruhákat, hogy a kiválasztottak szabadon engedik fantáziájukat. A szekerek útjuk végén bekanyarodnak és megállnak egy kör alakú pályán - gondolom ez lenne a körönd - pont az elnöki palota előtt. Úgy rémlik, hogy a forradalom idején, ezt mi is szétbombáztuk. Talán a harmadik körzet zsenijei találták ki a bombákat, melyek remek pusztítást végeztek. Egy grimasszal nyugtázom a tényt, hogy a Kapitólium építészei is remek munkát végeztek. Az elnöki palota erkélyéről beszédet mond Snow. Alig tizennyolc éves fiatal és arrogáns. Ha, ilyen fiatalon ennyire kegyetlen tud lenni, hogy bevezeti a Viadalt, bele sem merek gondolni, hogy ötven esetleg hetven év múlva milyen lesz majd. Feltéve, ha megéri azt a kort. Most fiatal egész jóvágású fiú, ugyanakkor én csak beteges pszichopatának látom. Elvette a jövőmet, így nem is csoda, ha nem tudok mást látni benne. A beszéde az önfeláldozásról és a bűnbánásról szól. Hogy tisztel minket, a Viadal résztvevőit. Kacag a vakbelem.  Épp azért találta ki a játékokat, hogy megmutassa nem tisztel senkit és semmit. Amikor befejeződik a beszéd a kocsik tovagördülnek. Egyes jól tájékozott emberek párbeszédéből megtudom, hogy az úgynevezett kiképző központ földszintjén vagyunk. Ez alatt vannak az edző termek, bár nem tudom minek azok, és feljebb a lakóhelyiségek.
Körülnézek, mindenki a stylisztjára és a kísérőjére vár.Leszállunk a szekérről és körzettársam végre elengedi a derekamat. Louis persze egyből a nyolcasokat keresi. Röhögnöm kell, ez a srác tényleg nagyon rá akar cuppanni arra a csajra.
- Na, megyek szövetségeseket keresni. - vigyorog rám, mikor megtaláltja őket. Vállat vonok. Annyi ideje van csak amíg a kísérőnk le nem jön. Utána úgy is elvisznek minket. Én is elkezdek körülnézni, hiszen most tereltek minket először össze. Az első, második és negyedik körzet kiválasztottjai egy körben állnak és nagyon jól szórakoznak valamin. Talán, ők is valami szövetség félén gondolkoznak. Vagy, talán már meg is kötötték. A többi kiválasztott mereven eláll egymástól, nem beszélnek, tudomást sem vesznek a másikról. Talán úgy gondolják, előbb utóbb úgy is ellenségekké kell válniuk.
Mire újra  a nyolcasok felé nézek már azt veszem észre, hogy a nyolcas fiú előttem áll.
- Te vagy a szépfiú barátnője? - tér egyenesen a tárgyra.
- A nevem Floresta. - nyújtok kezet. A srác elfogadja. Elég erős a szorítása. Nem szívesen lennék vele rosszban. Szerintem simán eltörné a nyakamat, ha olyan helyzetbe kerülne. - Nem vagyok a barátnője. Nem különösebben voltunk jóban. Csak egy hallgatólagos szövetséges vagyok. Túlontúl szereti a rivalda fényt, én nem csípem az ilyeneket.
- A szekéren nem úgy tűnt, hogy közömbös neked. Amúgy Erick vagyok. - vigyorog a srác, mint a repedt fazék.
- Csak nem akarta, hogy leesek. - legyintek.
- Szerintem nem. Csak az a fura, hogy a húgomnak is csapja a szelet. Félre ne érts, megszoktam, hogy le kell vernek pár srácot akik ráhajtanak. De ez valami szövetségről hadovál. Mit akar ez? Mert komolyan mondom őt is lecsapom. Nem fog érdekelni, hogy tilos Arénán kívül verekedni. - felhúzom a szemöldököm. Hát, legalább egy szabállyal többet tudok. Ugyanis a mi barbienk nem mondta, hogy nem nyírhatok ki senkit úgy, hogy nem veszi a kamera.
- Nem érted mit akar szövetség alatt? - kérdezem.
- Szerintem abból áll a szövetség, hogy ráhajt a húgomra. Ez esetben szétrúgom a seggét. - tudom, hogy nem viccel ezért az első, második és negyedik körzet kiválasztottjai felé bökök akik még mindig elég jól szórakoznak.
- Ők már szövetkeztek. Ha jól sejtem, ez abból áll, hogy közös erővel levadásznak mindenki mást, és ahányan maradnak kinyírják egymást. Mi is valami hasonlót tervezünk. Annyi különbséggel, hogy ezek a Hivatásosok hamarabb kinyírnak minket, mintsem elérkezik a játék vége.
- Hivatásosok? - néz rám felhúzott szemöldökkel.
- Ezeknek a kezében már volt fegyver. Önként jelentkeztek. Hivatásból űzik majd a gyilkolást. Ezért hívom őket így. - magyarázom- Figyelj, teljes biztonságot nem garantálhatunk. Igaz egész jól bánok a baltával, de nem tudom ölni tudnék e-vele? Ti meg a textil ipar körzetéből jöttetek...
- Ne hidd, hogy könnyen legyőzhető vagyok. - rázza a fejét a srác- Tehát, közösen nagyobbak a túlélési esélyeink erről szólna ez a szövetség? - néz rám kérdőn mire csak bólintok- Rendben, egész jó hurok csapdákat készítek és a szüleim első sorból vezették a lázadást. Egész jól forgatok pár fegyvert. Ha szövetséget akartok, lelketek rajta. De egy, a barátod seggét szétrúgom, sőt a torkát is elvágom, ha rámászik a húgomra. Másodszor pedig, ha a végén mi maradunk győzzön a jobbik. - kezet nyújt új fenn. Ezzel megkötjük a szövetséget. Elégedetten kifújom a levegőt. És mosolyogva fordulok el a sráctól. Ám a mosoly azonnal az arcomra fagy. Két dühös styliszt és egy dühös kísérő áll velem szemben.